Megkezdődött a vissza számlálás...
2010.01.01
Ne kérdezz semmit... úra vagyok őnmagamnak jobb lessz minden...
Nem hiába mondtam, hogy : Itt a VÉG...

ITT A VÉG.............

B.....

A bánat, mint egy betegség,
 az egész testére hatással volt.
 Megborzongott, pedig nem volt hideg,
 a gyomra felkavarodott,
 pedig üres volt,
 ízületeiben és mellkasában pedig furcsa fájdalmat érzett.
 Soha nem tartotta az érzelmi mélypontot igazi szenvedésnek,
 pedig az volt,
 és tudta,
 még egy jó ideig nem fog túljutni rajta.

Harag...Független magamtól...

Az emberek különbözőképpen viselkednek, amikor dühösek. 
Van, aki beharapja az ajkát, elvörösödik, talán még ökölbe is szorítja a kezét, de nem szól egy szót sem, hanem haragját visszafojtja. 
Mások szabad folyást engednek mérgüknek, kiabálnak, vagdalkoznak, és már azzal sem törődnek, ha igazságtalanok a másikkal szemben. 
Pedig nem volna szabad igazságtalanságra igazságtalansággal válaszolnunk. 
(...) 
Függetlenül attól, hogy ki milyen képet alkot rólam, hogyan szidalmaz, vagy éppen túlzottan dicsér, én az vagyok, aki vagyok, és ezen senki a világon nem tud változtatni, csak én magam!

Sajnálom... Szerelmem:'(

Bánom már mit veled tettem,

s minden bűnt mit elkövettem.

Hullámok csaptak össze fejem felett,

s az egész testem megremegett.

Olyat tettem, amit nem kellett volna,

s ha leállnál velem csak még egy szóra,

elmondanám, hogy mennyire sajnálom,

hiszen csak te vagy nekem ezen a világon.

Minden pillanatban csak arra gondolok,

vajon valaha leszünk-e még boldogok.

Sajnálom, hogy bántottalak,

sajnálom, hogy átvágtalak.

Ha vissza mehetnék arra a napra,

mindent másképp oldanák meg.

Nem bántanálak téged,

s nem veszekednék véled.

Hiszen régen olyan jó volt,

minden gondunk megoldódott.

Mindig mindent megbeszéltünk,

soha sem veszekedtünk.

Ha még is néha összekaptunk,

két nap után feloldóttunk.

Nem gondoltam át,

hogy mit ér egy szerelem.

Nem akarlak elveszteni,

tudom a bizalmad nehéz lesz vissza szerezni.

De mindent megtennék azért,

hogy újra a szerelmem légy.

Szeretlek kedvesem...

SZerelem tüze égeti lelkem,
Eljött a perc, hogy engem szeressen,
Remeg a testem ha karja hozzám ér,
Epedve várom, hogy újra csókot leheljen felém,
Tele boldogsággal, a paradicsomban élek,
Letörlöm könnyem, melyek a boldogságtól égnek,
Egy pillanat alatt megváltozott az élet,
Kelletlen évek eltűntek a létnek,
Csak egyet szeretek,
Ugye vele lehetek?,
Kérdem az égtől az est csillagaira nézve,
Oly boldogsággal válaszol: CSAKIS TÉGED,
Rád lehelli a kis csillag fényét: szeress, mert a szerelem örökre éltet!!!!  

Veled boldog vagyok végre...És a magánytól is búcsúzhatok...

Csak állunk egymás közelében,
néma pillantások kereszt tüzében...

Ha nem foghatom meg bársonyos kezed, 

senki nem lesz, ki hozzád vezet...

Reméltem, hogy bennem csalódni nem fogsz,

és eddig nem csalódtál...

Itt vagyok és várok rád,
várok rád egy életen át...

S azt hogy a szemed kék,
Mint a tenger messziről...

Cinya Emlékére...:'(((((((((

Tudom, hogy meghaltál, de nem hiszem,
még ma sem értem én;
hogy pár kavics mindörökre bezárhat,
hogy föld alatt a hazád és a házad,
ugyan hogy érteném.
Tizennyolc évet égtél, te parányi,
te vézna testbe ágyalt szeretet :
hogy higgyem el, hogy lángjaid kihűltek,
és ellebbent könnyű leheleted?

Hogy higgyem el, hogy benyelte a mélység
szelíd szíved szapora lüktetését,
s ha száradó torokkal elkiáltom
egyetlenegy birtokod a világon,
ártatlan nevedet,
hogy soha-soha nem jön felelet?
Mindig velem jártál, nem nélkülem,
most elbújtál a mélybe.
Odaadtad futásod, a vizet,
a nyári szélben ingó neszeket,
a zizzenést, a zöld fellegeket,
szólj, mit kaptál cserébe?
Félsz odalenn? Tán azért vitted el
a mosolygásomat,
s most ketten vagytok lenn az ideges
bokor alatt?
Te rejtőző, becsaptál, elszaladtál,
hogy bocsássam meg, hogy magamra hagytál,
s itt botlom régi útjaink kövén?
Felelj, te hűtlen, vársz-e rám,
sietsz-e majd felém,
ha nyugtalan sorsom betelt,
vezetsz-e lenge fény?
Beszélj, ott van a régi ház,
az arany venyigék,
ahol te vagy? Oda süllyedt
a fiatal vidék?
Hallasz? Úgy mérjem léptemet,
úgy járjam utamat,
hogy a füled még rám figyel
a nedves föld alatt?
Beszélj! Hallod a hangomat,
csak nem szabad felelned?
És én? Hallom még hangodat,
felel majd fürge nyelved?
Mindenkit hozzád mérek én,
hogy úgy szeret-e, mint te;
gurul a hónap és az év,
szegény emlékeimbe
kapaszkodom, hogy el ne essem.

Emlékezz rám, hogy megtalálj,

ha rám mosolyog a halál,

s levél legyez felettem.

Édesapámnak...:'(

Ha valaki megkérdezné,
e szó mit jelent nekem?
Tudom zavarba jönnék,
s nem tudnám
mit mondjak hírtelen.
SZERETET? TÖRÖDÉS? FIGYELEM?
-de hangosan csak
ennyit mondanék:
NEKEM MINDENEM!


Szeretettel: Fiad:'(

Magamról

Elsőnek is köszönöm, hogy benéztél!!
Nem is tudom hol kezdjem...
Mint ahogy észre vehetéttek a "Hol keresselek" vers Címében benne van hogy én elvesztettem azt az embert aki nekem nagyon fontos volt!
A tavaji év óta nagyon sok mindenkit elvesztettem aki fontos volt a számomra:S
Mostanság elég labilis az állapotom nem tom minek nevezzem Depreszió, netán egyedüllét...
Vagy mind kettő:S
Nagyon sok mindent megéltem az életemben!!
De Nem bírnák ki még több kudarcot, csalódást:S
De sajna ilyen az élet nem tehetünk rólla vannak akik velünk maradnak, vannak akik eltávoznak...:(
Nem is tudom mit írjak még le...
Nem tok most épp gondolkozni de majd még ugy is lessz alkalom hogy elmondjam mi van az életemmel:P
Üdv: Csipxy

Hová tűntél APU...2008. Február. 18

Hol keresselek?

Hová tűntél Apu halálod után? mi lett belőled, csillogó ékkő? annyiszor kérdezem Tőled, magamban válasz, kérdésemre sehonnan sem jön… Istentől is kérdem, ó de mennyiszer mikor belém hasít pusztító hiányod olykor hánytorgatva, néhol kevés hittel hol talállak meg, tudni akarom… Ráncba gyűrt kínomba annyiszor kereslek könnyfátyolos szemmel, kutatom a jelet lelked édes illata, mikor körülleng szívembe hatol örök szereteted. Fátyolkezeiddel simítod az arcom lázas homlokom, gyötrő bánatát jó volna tudni, mivé lettél Apu és hol keresselek, halálod után…

Ne sírj, ha már nem leszek...

Mikor olvasod e sorokat, Nem találsz testemben lelket, csak romokat. Nem kell rám többé főzni, mosni, Érkezik mostan a halottaskocsi. Az élet része, mi mostan a halál, Gyászruhába öltözött a hollókamadár. Leveti köntösét,leveti sírva, Mikor e sorokat átfutod, én lent leszek a sírban. Nem te tehetsz róla, nem is senki más, Ez ügyekben egyedül csak én vagyok a hibás. Írnék én végakaratot, de nincs nekem semmim, Nincsen semmim, nem sírhatom ki magam senkin. Az emlék múlik, s vele a fájdalom, Búcsúkönnyek azok, mindet utálom. Mint holló gyászba borul-e halálos nap végén, Úgy nyugszom majd én is, szürke sírom mélyén. Veled leszek mindig, lélekben nem hagylak el sosem, Sírkövemen mindig, legyen majd egy totem. Még talán fel sem fogod mi történik velem, Egy utolsó percre fogd meg az én kezem. Megfogtad kezem, egy percre itt is ragadt, Lásd az élet kicsiny, rövid, csak egy pillanat. Érzékeny lelkem volt, kevés az élethez, Nem érdekel többé mások mit gondolnak, mit éreznek. Végre megpihenhetek egy időre, Ne légy miattam kidőlve. Itt nyugszom,itt kelek fel, Itt alszom, ha jön a reggel. Én már többé nem kelek fel, Elsőként tőled búcsúzom el.

Bocsáss meg...

Tudom:

lehunyt szemeddel most is engem nézel,

dermedt kezeddel most is engem érintesz,

sápadt-viasz fényű leplet takarsz rám,

most is engem óvsz - mint mindig -

egész életedben!

Szelíd szíved csendje

némaságot parancsol a számnak...

tested mozdulatlanságától távolabb

húzódik tőlem a tér...

Nem szólsz -

nem válaszolsz -

nem kérdezel...

az emlékekből kell kiolvasnom feleleted,

hogy miért két marékkal szórtad a szereteted,

ott, hol libegő mérlegen

sosem volt egyensúly...

Megáldalak!

Ezerszer megáldalak mindenért!

Amiért negyven évig tartást adtál életemnek,

Örök tartalmat emlékeimnek...

Áldalak a gyönyörű-mesés színekért,

Áldalak és szeretlek,

Drága Apám, mindenért!

Tudom!

Perzselő emlékekkel hiába

melengetem szívem,

mert a Nap - mely magad voltál! -

többé nem ragyog rám...

de lelked-szíved

nekem végtelen ölelés,

nagyon fáj!

hogy nem mondhatok mást

csak ennyit:

Bocsáss meg, kérlek, mindenért!

Feledés

....... Mostanában már nem sírom el magam a temetőben, és ez keserves dolog. Az az igazság, hogy mostanában nagyon ritkán sírok,mert tudom,hogy hasztalan.A könnyek a harag vagy keserűség levezetésére szolgálnak, vagy elkeseredést, kimerültséget fejeznek ki.Aztán végül az ember kénytelen letörölni a könnyeit, vagy másvalaki törli le helyette, de az rögtön kiderül, hogy semmi nem változott. Valamikor sírtam, ha nagyon akartam valamit, és megkaptam. Vagy sírtam, hogy megszerezzem valakinek a segítségét, és megszereztem. Sírtam féltékenységemben, sírtam elhagyatottságomban. A sírás teljes példatárát kimerítettem. És csak most jöttem rá, hogy az élet nagy pillanataiban a sírásnak nincs helye. .........

"Elválni könnyű, feledni nehéz, az ember a múltba ezerszer visszanéz. most távol vagy, mégsem feledlek, bevallom: őszintén szeretlek!"

Barátok?

                           Barátok?

Régóta barátok voltak. A lány szerette, de nem tudta, mennyire. Egy egyszerű barátnál többet jelentett neki a fiú, de elmaradt a szerelem, a lángolás, s csak a kielégítetlen vágyat hagyta maga után. A lány sosem vallotta volna be, hogy szíve egy részét a barna fiú birtokolja. A fiú karjai közt pihen. Lehunyja szemét, és a fiú szívének dalolását hallgatja, mely nem érte zenél. Csukott szemmel mosolyog. Mosolyog, ha meglátja, ha eljön, ha távozik. A gyönyörű szemekbe nézve el akarja mondani. Nem szeretné többet titkolni. Csókolni, simogatni, érezni akarja. Minden porcikáját. De nem lehet. A fiú csak barátként tekint rá. S ez a meghitt barátság is jobb a hideg közönynél. Eltelik egy hónap. A szobában ülnek. Félhomály. Ritmusos zene. A lány táncolni kezd. Vetkőzik. Tudja, hogy nem kellene. De nem szeretné többet titkolni. Csókolni, simogatni, érezni akarja. Minden porcikáját. A fiú csodálkozik. Elcsattan egy csók, melyet újabb és újabb követ. Megtörténik, mire a lány oly régóta vár, s együtt élik át a csodát. Lassan ébredezik a Hold, s magával hozza az estét. Közeleg a búcsú pillanata, s ők megint barátok. A délután más emberek érzéki élménye volt egy másik időben, egy másik világban. Egy ölelés, majd a lány mosolyogva távozik. Eltelik egy, kettő, három nap a barna lány jelentkezése nélkül. A fiú keresi, de nem találja. Hívja, de a telefon dermedt némasággal válaszol. Csöngetnek. A postát egy gyászjelentést, és egy napló kitépett lapját hozza: „El akarom mondani neki. Csókolni, simogatni, érezni akartam. Minden porcikáját. Megtettem, de többet nem lehet. Barát vagyok, s ezzel meg kell elégednem…” A fiú megijed. A lány autóbalesetben életét vesztette. Lehetetlen. Az Ő mosolygós barátnője nem fogja többet megvigasztalni, nem fog ránevetni, s nem énekli gyermeki naivsággal, hogy az élet szép. Soha többé. Eljön a temetés napja. Szivárvány töri meg az ég kékjét, miközben szitálva hull a langyos eső. Rengeteg ember kíséri a virágos fák alatt utolsó útjára a barna lányt. A fiú hallgatja a búcsúbeszédet. Mindez oly távol áll tőle, hisz nem lehet szavakkal visszaadni azt a pajkosságot, megnyugvást, s derűt, mit a csöppnyi lány magából árasztott. A fiú utoljára nézi az arcot, mely még a halálban is mosolyog. Rádöbben, hogy a lány Neki adta mindenét, és ő a Mindent elveszítette. Szerette-e a lányt? Nem tudja senki sem pontosan… Hetekkel később meglátogatja a sírt. Egy angyal őrzi a lány békéjét. A kövön a következőt olvasta: „Isten visszavette angyalát, mert túl sok szeretetet hozott magával, és osztott szét. ” A fiú könnyezve hagyta el a temetőt, s nem jött többet vissza. Nem csókolhatta, nem simogathatta, nem érezhette többet a lányt. Csak egy barát volt, ki örökre elhagyta az úton. De tényleg csak egy barát…?

Álmodok

"-Mit csinálsz? -Álmodok. -Ébren? -Ébren. -Úgy nem lehet. -Én tudok. -Hogyan? -Azt nem tudom, de nekem megy. -Miről álmodsz? -Mindenről ami jó. -Például? -Egy tökéletes világról. -És mire jó ez? -Ilyenkor nem fáj semmi, egyszerűen csak elmegyek egy másik világba, ahol minden úgy van, ahogy én akarom, ahol nem kell félni, nem kell aggódni, nem kell semmit csinálni, amit nem akarok, egyszerűen csak boldognak kell lenni. -Akkor, ha nem álmodsz szomorú vagy? -Nem, csak nem mindig vagyok boldog. -Dehát mindig vidámnak látszol! -Te úgy látod. -Az, hogy lehet? -Mert azt akarom, hogy úgy lásd. -És, hogy csinálsz úgy, mintha boldog lennél, ha nem vagy az? -Egyszerűen. Csak elmegyek az álomvilágomba. "

Elvérzel

Elvérzel Fémes a csendülés Visszhangja hallatszik Szívedbe dobókés Pengéje fúródik. Álnokul suhogva Árnyaknak palástja Lebben fel kacagva Csontalak csuklyája. Elvérzel. A földre zuhanva Kihűlő testedben Múlt élet szikrája Halványul Lelkedben Kifakult vágyaid Mosódva tűnnek el Életed, álmaid… Sikolts ha elvérzel! Elvérzel… Könnyezve kapaszkodsz Életed csilláma Reméled, visszahoz Túl nagy lent a lárma. Kihunyó csillagod Elaludt sóhaját -Utószor hallgatod- Szíved halk moraját. Elvérzel. Táncoló vízcseppek Fekete felhőből Gyászosan peregnek Villámtól, dörgéstől. Hideg kő, békesség Ernyedt test nyughelye Álca, vagy emberség? … Elvérzel…

Ha meghaltam...

Ha meghaltam, fa Szeretnék lenni, egy Égig érő hegyemnek homlokán. Láthatnám, milyen az: Békében pihenni, s Merengni a tájnak sötétkék Alkonyán. A szél, ha Megcirítja levelem, s Átjárja sudár törzsem odúját, Szerelmes verset suttog majd nekem, S én lehunyom szép virág-szemem, Hallgatva a hegyek altatódalát. A csillagfény aranyra festi ágam, Míg sötétet zeng a holdas éjszaka. Hegy-völgyből lesz hatalmas Váram, visszhangzik benne sz*rvasok dala. És ha mégis Fájna, mit látok, a hűs eső megfüröszti Koronámat; gyökér-kelyhembe Tölt majd friss vizet. Magányom nem lesz ború vagy bánat. A túlvilág létemért így fizet.

Öleléses :)

"Ha a csók esőcsepp lenne, elküldeném neked a záport. Ha az ölelés másodperc lenne, küldenék neked órákat. Ha az érintés víz lenne, elküldeném neked a tengert."

SZAVAK

Amikor történik valami, és visszafordíthatatlan, akkor érzed, hogy szétmar.

Lassan, csendben.

A ki nem mondott szó...

Szavak.

Naponta elszalasztod az alkalmat, nem egyet, többet is.

Nem törődsz vele.

Különböző helyzetek vicsorgó játékaként éled meg gyakran, hogy ki kellene mondani, de nem.

Mégsem teszed.

Visszanyeled, elhallgatod.

Akár dühödben, akár bosszúból, örömedben vagy bánatodban vagy pusztán az élet megszokott közönyével tudod magad mögött, mintha mi sem történt volna.

Elfojtod vagy kiírtod, vagy egyszerűen csak nem veszel tudomást róla.

Amikor ott van, és mondhatnál valami csúnyát, rosszat, mert megérdemli, de mosolyogva inkább legyintesz és kussolsz.

És belül forr tovább valami, ami már elkezdődött veled együtt.

Amikor ott van és látod, amikor mondhatnád csak úgy, de nem teszed, mert úgy gondolod, lesz még alkalom.

Amikor mondanád, de miért?

Mi értelme?

Amikor nem mered kinyögni, mert félsz… vagy nincs kinek.

Amikor szándékosan nem mondasz semmit, hogy ne csak téged marjon a düh, akkor belül forr tovább valami, ami már megállíthatatlan.

Amikor ott van és tehetetlen, és érzed, hogy nincs remény, legalább akkor…

De nem…

Nem mondasz semmit.

Majd máskor.

De aztán nem lesz máskor.

Vége.

És ott maradsz magadban, velük, azokkal…

Akkor belül kirobban valami, ami már megállíthatatlan és megmérgez.

Amikor történik valami, és visszafordíthatatlan, akkor érzed, hogy szétmar.

Lassan, csendben.

Elválás

"elválni könnyű, feledni nehéz, az ember a múltba ezerszer visszanéz. most távol vagy, mégsem feledlek, bevallom: őszintén szeretlek!"

Egy Év Múltán

Éjjelenként sokszor rajtam üt a gond,
hogy messzebb vagy, mint valaha remélted,
és szívem elszorul,
hogy olyan nagyon hiába szeretlek,
és lassan, lassan meg kell halnom érted.

Mikor remegő árnyak elsusogják:
lehet, hogy szemem többé sohse láthat,
hogy minden elmulik,
szerelem, hűség: te is elfelejtesz -
akkor úgy elfog, úgy elfog a bánat.

Sajnállak akkor Téged s magamat,
sajnálom akkor szép gyermeki múltam,
s szeretnék édesen
átsimulni egy naiv imádságba,
mit hajdan, titkon anyámtól tanultam.

Akkor borzongva, kábult félelemmel,
összetett kezű imára térdelten
zokogok, zokogok,
s kisikoltam a néma éjszakából:
Miatyánk Isten, ki vagy a mennyekben!

Láz...

Átsírtam én az éjszakákat,
a bánat feldúlta lelkemet,
pedig aludni vágytam,
és álmodni Veled.

Most láz égeti testemet,
már lehunynám szememet.
Végleg lehunyni vágyom,
és álmodni Veled.

A hajnal ébren nem talál már,
siratni fognak engemet,
de Te tudni fogod,
hogy csak mélyen alszom,
és álmodom Veled...

Fájt minden...

Fájt minden, ami neked
jó volt akkor.
De én mosolyogtam csendben,
s csak a szívem zokogott.
Nem akartam, hogy lásd, milyen
szomorú vagyok.
S te semmit sem vettél észre,
úgy voltál boldog.

Fájt minden, ami neked
jó volt akkor.
De én álltam némán, s néztem
nevető arcod.
Nem akartam, hogy érezd
égő bánatom.
S te semmit sem vettél észre,
úgy voltál boldog.

Fájt minden, ami neked
jó volt akkor.
De én mégis minden éjjel
veled álmodok.
Nem akartam, hogy elmenj,
mert szeretlek nagyon.
S te semmit sem vettél észre,
úgy voltál boldog.

Szólás

Amint látjátok kicsit szerkeztettem az oldalon!!

Igaz nem sok mindent de legfőképpen Youtubot:P

Üdv: Cspixy

Versek:P

Én tagadom

Tagadom azt, hogy bárki

Él valahol, és csak rám vár.

De tudom azt,

Valaki mindig kell,

Meglep egy új reggel, ki álmaidban jár

Ez egy kicsi Föld,

Nem lehet senki túl távol

Tán az, aki épp melletted áll

Most ne beszélj

Ne csinálj múltat a mából

Lehet hogy más is lát most,

Ki holnapot hoz már

Merre jársz

Merre szállsz

Mért zárod be titkod ablakát

Nem kell félj, hisz ugyanúgy, ahogy Te: vártam rád.

Nem vagy egyedül

Akárki bárkit kér

Van ki igazán szól hozzád még

Aki visszahív

Visszatér, mindig más

Lehet, hogy pont rád vár, bár nem túl messze áll

Merre jársz

Merre szállsz

Mért zárod be titkod ablakát?

Nem kell félj, hiszen ugyanúgy, ahogy te: vártam rád

Sosem dönthet más

Mindent más színekben láss

Itt vagyunk, és úgy élünk, mint bárki

És mért nem törhetjük át

A titkaink ablakát

Mért várjunk tovább, ha senki se pillant le ránk?

Merre jársz

Merre szállsz

Mért zárod be titkod ablakát?

Nem kell félj, hiszen ugyanúgy, ahogy te

Merre jársz

Merre szállsz

Mért zárod be titkod ablakát?

Nem kell félj, hiszen ugyanúgy, ahogy te:

VÁRTAM RÁD

Első szó

Üdvözlök minden kedves látogatót a Blog-omon!

Rólam egy pár szó: Kocsi Péter Tamás vagyok! Sok helyen meg találhattok Pl: Iwiw, Facebook, Myvip Stb...

Sok mindent szeretek.. De ezeket nem részletezném!

Nem vagyok ellene sem az Emo-nak sem a Scene életfelfogásokkal!

Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy legyen egy olyan hely is elsősorban ahol el mondhatjátok a véleményeteket a nagy világ eseményeiről!

A mostani világ nagyon sok mindennel foglalkozik de elsősorban nem azzal amivel kellene!

Csak is a ti kedvetekért szerkesztettem ezt a Blog-ot!!

Nagyon sok szeretettel várom a Ti véleményeteket!!

Köszönöm, hogy benéztél...

Tisztelettel: Csipxi